Prológus - 1. Fejezet

 

Prológus

Caden

 

Fordította: Aemitt

 

Tizenkét évesen

 

– Mindig elkésel! Mit csinálsz minden este? Azt mondod, hogy sokáig dolgozol, de hogy higgyek neked?

– Tényleg megint ezt csináljuk? Annyira elegem van belőle! Minden nap valamiért engem piszkálsz! Én vagyok az egyetlen itt, aki dolgozik, ha esetleg nem vetted volna észre. Ezt érted és Cadenért csinálom!

Betakartam a fejem a párnámmal, próbáltam elnyomni a szüleim veszekedésének hangját. Azt hittem, mostanra már hozzászoktam.Néha nem volt olyan rossz, máskor meg borzalmas. A rendszeresség volt az egyetlen dolog, ami mindig megvolt – legalább heti három napon számíthattam erre.

Legtöbbször azon tűnődtem, hogy miért vannak együtt. Nem úgy tűnt, mintha túlságosan kedvelnék egymást. Egyszer hallottam, ahogy anya a barátnőjével beszélt telefonon, és azt mondta neki, hogy régen nem így volt. Mi változott? Csak azt tudtam, hogy én ezt nem akartam. Én soha nem akarnék boldogtalan lenni azzal a személlyel, akihez hozzámentem. Talán nem is házasodnék meg.

– Ne csináld ezt. Ne keverd bele ebbe a fiunkat – tette hozzá anya. – Miért nem mondod el, hogy miről is van szó valójában? Nem akarsz a közelemben lenni. Eleve nem is akartál megházasodni. Nem ezt az életet akartad, és most eltávolodsz tőlünk.

Apa és anya körülbelül egy éve jártak, amikor velem terhes lett, de életük nagy részében barátok voltak. Néhány utcányira nőttek fel egymástól, majd a főiskola után visszajöttek.

– Hogy merészeled! Ne tégy úgy, mintha én nem lennék ugyanúgy benne ebben a házasságban, mint te. Én vagyok az, aki minden nap azért küzd, hogy ez működjön!

– Nem a pénz az, ami egy boldog családhoz kell, Edward! – kiáltott vissza.

Elegem volt ebből. Utáltam ezt hallgatni, ezért odamentem a hálószobám ablakához, és kinyitottam. Hűvös volt odakint, annak a jele, hogy hamarosan eső érkezik Dél-Oregonba.

Nem bajlódtam cipővel, amikor kimásztam, és miután az ablak ismét biztosan a helyén volt, átmentem a szomszédos házba – egy régebbi, tanyaszerű házakkal szegélyezett környéken laktunk –, és egyenesen az ablakhoz, ami a nagy rózsabokor mögött volt, és amely egész nyáron tele volt méhekkel. Kétszer kopogtam, vártam, furcsa rezdülést éreztem a gyomromban, amit nem igazán értettem.

Épp amikor felemeltem az öklömet, hogy újra kopogjak, ő már ott is volt – Alex, a legjobb barátom. Kétéves koromban költöztünk ki a régi lakásunkból és költöztünk melléjük. Nem emlékeztem olyan időszakra az életemben, amelyben ne lett volna ott Alex. Nem emlékeztem olyan időre, amikor ne kerestem volna az otthona megnyugvását, amikor anya és apa veszekedtek. Nos, fiatalabb koromban nem tudtam kiosonni, de mindig feltettem a fejhallgatót, és úgy tettem, mintha Alexszel lennék. Ha vele voltam, az mindig jobbá tette a dolgokat.

Nem kérdezte, mit keresek itt, vagy mi történt, csak a szemét dörzsölte a tenyerével, fekete haja kusza volt, és mindenfelé felállt.

– Gyere – mondta halkan. Bemásztam, és Alex becsukta az ablakot. Ahogy az összehajtogatott takaróért nyúltam, amit mindig az ágy alatt tartott nekem, Alex azt mondta: – Anyának kellett. Az unokatestvérem nálunk alszik, és még mindig bepisil az ágyba, úgyhogy kellett neki még egy plusz.

– Nem hiszem el, hogy B mama elvitte a cuccaimat – cukkoltam. – Neked nincs másik? – Amikor megrázta a fejét, azt mondtam: – Semmi baj. Nekem nem kell egy sem.

– Csak aludj velem az ágyban.

A hold és az utcai lámpák fénye elég világossá tette a szobáját ahhoz, hogy lássam. Megvonta a vállát, mintha nem lenne nagy ügy, és igaza volt. Mégis, a bizsergés a zsigereimben fokozódott. Remek, már csak ez hiányzott –, hogy elkapjak valami influenzát vagy ilyesmit.

– Nem vagyok leprás – mondta Alex, miközben bemászott az ágyába. A falnak volt tolva, ezért odébb csúszott, de én csak álltam egy percig. Egy pizsamanadrág volt rajta. Rajtam is egy hasonló volt, de még egy póló is. Nem tudtam, miért volt furcsa, hogy bebújjak mellé az ágyba. Tudtam, hogy az idősebb srácok néha hülyeségeket beszélnek az ilyesmiről, de nem értettem, miért számít ez. A legjobb haverok voltunk.

Szóval bebújtam, és magunkra húztam a takarót. – Megosztod a párnádat, vagy mi lesz?

Alex felnevetett, a lehelete az arcomon cikázott, amitől megremegtem.

– A kívánságod számomra parancs – mondta játékosan. – Szükséged van még valamire?

Nem tudtam, mi ütött belém, de amikor Alex a matrac közepe felé tolta a párnát, és lehajtottuk a fejünket, elég közel ahhoz, hogy összeérjünk, azt mondtam: – Ígérd meg, hogy soha nem fogunk megváltozni. Hogy a barátságunk örökké ilyen marad. – Hogy soha nem hagysz el. Ezt a részt azonban megtartottam magamnak.

Alex egy percig hallgatott, és azon tűnődtem, hogy talán valami rosszat mondtam. Talán kötekedni fog velem, vagy nyápicnak fog nevezni. De csak halkan suttogta: – Megígérem. Mindig a legjobb barátod leszek, és mindig itt leszek neked, bármi történjék is.

– Én is ugyanezt ígérem. – A szemhéjaim kezdtek elnehezülni, ezért becsuktam őket, és megengedtem magam, hogy elaludjak, mert tudtam, hogy Alex mindig mellettem lesz, és én is mindig mellette leszek.

 

________

 

CADEN

Tizennégy évesen

 

Néztem, ahogy Alex a hazai pályán helyzetbe kerül. Az állás döntetlen volt a kilencedik játékrészig, és két hibás ütésünk is volt. Említettem már, hogy ez egybajnoki baseball meccs volt?

– Gyerünk, A! Megcsinálod! – kiabáltam. Hátat fordított nekem, de valahogy tudtam, hogy vigyorog, amikor hallotta, hogy kiabálok.

A dobó beindult – az első dobás pont a zónába esett, és akkora hévvel, hogy valósággal füstölt. Alex lendített, de nem talált.

– Első hiba! – kiáltotta a bíró.

A francba. Teljesen a gondolataiba merült. Tudtam. Alex néha ilyen volt, aggódott és túlgondolta a dolgokat, ahelyett, hogy elengedte volna magát. Amikor megtette, tízből kilencszer a dolgok az ő akarata szerint alakultak. Nem volt semmi, amit Alex ne tudott volna megtenni. Néha irigykedtem rá, de legtöbbször örültem, hogy ilyen vagány legjobb barátom van.

A dobó másodszor is megküldte a labdát, és az eredmény ugyanaz lett, mint az előző alkalommal.

– Második hiba!

Alex megfordult, járkált, tekintete addig kutatott, amíg rám nem szegeződött. Aprót bólintottam és mosolyogtam, és azt mondtam neki: – Menni fog! – Kitártam mindkét karomat, játékosan befeszítettem, amitől elvigyorodott, a félelem leolvadt az arcáról, mintha az én cselekedeteim lennének a nap, Alex aggodalmai pedig a csokidarabok.

A felemelt hüvelykujja azt sugallta, hogy tudja, képes lesz rá, és, hogy meg fogjuk nyerni ezt a játékot.

Nem kellett néznem, hogy tudjam, mi fog történni. Egyszerűen tudtam, vagy talán csak hittem benne, és ez lehet hiba volt, de senkiben sem bíztam jobban a világon, mint Alex Baileyben.

A dobás gyorsabb volt, mint az előző kettő, és pontosan célba talált, de ezúttal, amikor lendített, az ütő csatlakozott a labdához, és a labda a középmezőnybe repült, majd a kerítésen túlra, és ez hazafutást jelentett.

Már az első bázis körül járt, amikor felugrott a levegőbe, és rájött, mit tett. Én jöttem elsőként ki a kispadról, és amint Alex átlépte a hazai pályát, megfordult, és felém rohant. Alex kisebb volt nálam, de nem sokkal. A hasonló méret nem akadályozta meg abban, hogy rám ugorjon, lábait a derekam köré, karjait a nyakam köré fonva. A csapat többi tagja is ránk rohant. Megpaskolták a hátát, és a nevét kántálták, miközben én belé kapaszkodtam.

A tekintetünk találkozott, a csapat többi tagja körbeállt minket, mindkettőnk vállát megveregették és ünnepeltek. Egy percbe telt, mire rájöttem, milyen közel vagyunk egymáshoz, a szánk centikre van egymástól, és... így kellett volna tartanom őt? Ez normális volt? Nem láttam, hogy a többi srác közül bárki is ezt csinálta volna.

– Szép munka. Miattam volt, mi? Mert rám néztél, és ez segített – cukkoltam. Alex pedig... elpirult. Elfordult, majd kibújt a karjaim közül, én pedig elengedtem. A lábán landolt, az edzők és a csapat többi tagja gratulált neki, miközben próbáltam rájönni, miért érzem úgy, hogy mindjárt elájulok.

Az elkövetkező rövid idő homályosan telt el. Megköszöntük a másik csapatnak, és átvettük a trófeát, a szüleink ott voltak velünk a pályán. Amikor megláttam, hogy Lynn és Kendall a lelátónál várakozik – két korunkbeli lány, akik hozzánk hasonlóan legjobb barátnők voltak –, meglöktem Alexet. Ő odanézett, és Kendall integetett neki.

– Haver, totál bejössz neki – mondtam a fülébe.

Alex a szemét forgatta. – Tökmindegy.

– Tényleg! Meg kéne kérdeznünk, hogy akarnak-e ma este együtt lógni velünk.

Alex elkomorult, de aztán bólintott. – Igen, mindenképp meg kéne tennünk. Az király lenne.

– Annyira büszke vagyok rátok – mondta apa.

– Köszi, apa! – Ő és anya még mindig veszekedtek, mint mindig. Utáltam otthon lenni. – Alhatok ma este Alexnél? Szeretnénk Lynnel és Kendallal lógni.

Apa anyára nézett, aki azt mondta, hogy nem bánja. Megkérdeztük B mamát és Alex apukáját, majd a lányokat, és mind igent mondtak. Elég közel laktunk egymáshoz ahhoz, hogy Alex és én gyalog átsétálhattunk Lynnhez.

Hazamentem és lezuhanyoztam, az izgalom átjárta a testemet. Lynn olyan csinos volt. Milyen tökéletes lenne, ha én randiznék vele, Alex pedig Kendallal járna?

– Beszélhetnék veled egy percet? – kérdezte apa, aki az ajtóban állt.

A gyomrom automatikusan összerándult. – Igen, persze. Mi a helyzet? – Ugye nem most mondaná el? Hogy elmegy, és hogy elválnak... és miért fájt annyira a gondolat, hogy ez megtörténik? Utáltam, amikor veszekedtek. Ha boldogabbak voltak egymás nélkül, azt akartam, de... mi van, ha elveszítem őt? Mi van, ha elhagy engem?

Apa leült az ágyamra. – Beszélni akartam veled rólad és Alexről.

Fintorogtam. – Mi a baj velem és Alexszel?

– Semmi, de... nem tudom, fiam. Egy kicsit... másnak tűnik, mint te és én, ha érted, mire gondolok.

Nem, nem értettem. – Miben más?

– Ne törődj ezzel a résszel. Nem számít. Csak szerintem mindketten lassan eléritek azt a kort, amikor már nem kellene egy ágyban aludnotok. És például ma, ahogyan cipelted, nem láttad, hogy bármelyik másik fiú is ezt csinálta volna, ugye?

Nem láttam, és el is gondolkodtam azon, hogy furcsa volt-e. Alex és én egy ágyban aludtunk első perctől kezdve, amióta náluk maradtam éjszakára, de kit érdekelt? Jobb volt, mintha egyikünk a földön aludt volna.

– Nem akarom, hogy bárki félreértse, ennyi az egész – fejezte be apa.

A gyomromban lévő feszültség nem enyhült. A kezem izzadt és csuromvizes volt. – Oké, apa. – Most már értettem, mit akar mondani. Szerinte Alex meleg volt, és nem akarta, hogy az emberek azt higgyék, hogy mindketten melegek vagyunk. De ő nem volt az... és én sem... Mi csak... mi voltunk. Alex és Caden.

– Helyes. – Apa megveregette a vállamat. – Itt van egy kis pénz. Menjetek el a fagyizóba, és igyatok egy turmixot a lányokkal. Én fizetem.

Elvettem tőle, és a zsebembe dugtam.

Néhány perccel később odakint találkoztam Alexszel. Átkarolt engem. – Mi a helyzet, kerületi bajnok? – cukkolt, de elhúzódtam tőle. Kissé félrebillentette a fejét, mintha zavarba jött volna.

– Mi a helyzet, kerületi bajnok? – Én is ugyanezt mondtam neki, remélve, hogy nem gondolja, hogy haragszom rá, mert nem haragszom. Én csak... Ha apa azt mondta, hogy furcsa, akkor elhittem neki. Nem akartam felbosszantani, és nem akartam még több okot adni neki, hogy elmenjen.

– Jól vagy? – kérdezte Alex.

– Igen, jól vagyok. – Nem tűnt úgy, hogy hisz nekem, ezért játékosan fenékbe rúgtam. – Apa adott pénzt, hogy fagyizhassunkLynnel és Kendallal.

– Király! – felelte Alex, és csak ettől, újra minden rendben volt.

Elsétáltunk Lynn házához, hogy találkozzunk velük, aztán elindultunk a Main Street Creamery felé. Addig ettük a fagyit, amíg úgy éreztük, hogy mindjárt hányni fogunk, aztán elmentünk a parkba.

Nevettünk és együtt lógtunk. Egyszer elkezdtünk birkózni, Alex és én együtt feküdtünk a földön, ő rajtam, és lefogta a karjaimat. Elkezdett csiklandozni, mert az áruló volt az egyetlen ember a világon, aki tudta, hogy csiklandós vagyok.

Teljesen bekattantunk, ugyanolyan szélesen vigyorgott, mint én. Aztán hirtelen eszembe jutott, amit apám mondott, és pánik fogott el. Kibújtam alóla, és felálltam.

– Mi történt?

– Azt hiszem, valami megcsípett – hazudtam.

Aznap este kaptam az első csókomat. És persze Alex is. A házunkhoz visszafelé menet kérdeztem róla, de csak annyit mondott: – Rendben volt.

– Haver... Kendall dögös. Ennél jobbnak kellett lennie.

– A tiéd az volt? – kérdezte Alex.

– A pokolba is, igen! Király volt. – És az is volt. A Lynnel való csókolózás valószínűleg az egyik legjobb dolog volt, ami valaha történt velem.

– Oké. Azt hiszem, igazad van.

Sokáig fent maradtunk, horrorfilmeket néztünk a nappalijában. Amikor lefeküdtünk, azt mondtam: – Azt hiszem, ma este a földön fogok aludni.

– Ó... igen... oké. – Alex elfordult, és bemászott az ágyba.

Vissza akartam vonni, meg akartam gondolni magam, mert miért számított, hogy egy ágyban alszom a legjobb barátommal?

Fogtam a takarókat, és készítettem egy matracot a padlón.

Egy óra múlva felkeltem, és azt mondtam: – Csússz arrébb.

– A francba! Azt hittem, végre visszakapom az ágyamat – mondta Alex, de azért megmozdult. Bemásztam mellé, és azonnal elaludtam.

 

________

 

ALEX

Tizenhat évesen

 

Nem érdekeltek a lányok.

Akármennyire is próbálkoztam, nem tudtam rávenni magam, hogy úgy csókolózzak a lányokkal, mint ahogy Caden tette... és ő folyton ezt tette. Minden. Egyes. Percben.

Mióta két éve megcsókolta Lynnt, csak a lányokra gondolt. Egyszerűen nem értettem. Persze, csinosak, menők voltak. Szerettem velük lógni, velük beszélgetni, és tudtam, hogy meg kellene csókolnom őket, de nem akartam, és nem tudtam, mit kezdjek ezzel.

Másrészről... fiúk? Dögös. Egyre jobban észrevettem őket, apróságokat itt-ott, például hogy mennyire tetszett a mélyebb hangjuk, és ó, mit ad Isten, a szőrös alkarok totál dögösek voltak. Ne kérdezd meg, miért ez volt a kedvencem, de az volt, és Caden alkarja volt a legjobb. Minden az volt rajta.

Bár próbáltam nem így gondolni rá. Ő volt a tesóm, a legjobb barátom, az én jóban rosszban társam. Ha rájön, hogy végig akarom tapogatni azkarját, és talán megnézni, milyen íze van a szájának, attól féltem, elveszítem. Nem, ezt most hagyjuk. Soha nem veszíteném el Cadent. Túl közel álltunk egymáshoz, és nem az a fajta srác volt, aki azért hagyna cserben, mert meleg vagyok, de ez megváltoztatná a dolgokat. Tudtam, hogy soha nem érezne ugyanúgy, és őszintén szólva, az apja elég nagy fasz volt, és valószínűleg problémája lenne ezzel.

– Készen vagy? – kérdezte Caden, kopogás nélkül berontva a hálószobám ajtaján.

– És ha meztelen lettem volna? – cukkoltam.

– Akkor láttam volna a ronda, szőrös seggedet – viszonozta a cukkolásom. – Semmi olyat, amit ne láttam volna az öltözőben. Minden alkalommal halálra rémít, de ez már csak így van.

Egy párnát vágtam az arcához, amit azonnal elkapott. – A seggem nem szőrös. – És egyelőre nem is volt az, de néztem már melegpornót, amikor próbáltam bebizonyítani magamnak, hogy tévedtem abban, amit már tudtam – hogy tetszenek a pasik –, és volt benne egy szőrös csávó, és elég dögös volt.

– Menjünk. Nem akarok elkésni erről a buliról. Abby is ott lesz. Tutira akar engem. Mondtam neki, hogy hozza el neked Lizt. Akár dupla randi is lehetne.

Caden mindig próbált nekem egy lányt találni. Akárkivel is jött össze vagy randizott, gondoskodott róla, hogy olyan legyen, akinek közeli barátnője van, aki kedvel engem. Jófej dolog volt, meg minden, hogy mindig körforgásba akart tartani, de eléggé megnehezítette a dolgomat, mióta végre beismertem önmagamnak, hogy nem vagyok hetero.

Bárcsak megtalálnám a módját, hogy elmondjam neki... vagy bárki másnak. Nem voltam benne biztos, hogy ezt bárkivel is meg akarom osztani, amíg le nem érettségizem, de tudtam, hogy inkább előbb, mint utóbb elmondom Cadennek.

Ma este Bentley-hez mentünk, egy sráchoz, akivel jóban voltunk, annak ellenére, hogy különböző csapatokban fociztunk, és pár várossal arrébb lakott. A családjának több hektárnyi földje volt a város szélén, és mivel a szülei nem voltak otthon, Bentley partit rendezett, és meghívott minket. Azt mondta, hogy tábortűz lesz, meg minden egyéb.

Én vezettem. Cadennek is volt jogosítványa, de nem volt saját autója. Az apja sokkal szigorúbb volt ezekben a dolgokban.

Negyvenöt perc alatt értünk Bentley-ékhez, és már vagy ötven ember volt ott, amikor megérkeztünk.

– Keressük meg Abbyt és Lizt! – kiabálta túl Caden a nagy, kétszintes parasztházban dübörgő zenét.

– Igazából Bentley-t fogom megkeresni! – mondtam, hiszen meghívott minket, meg minden, szóval talán meg kellene köszönnünk.

Caden a homlokát ráncolta. – Oké! – A kezét a derekamra tette, a szája közel volt a fülemhez. Megremegtem. Elég! Hagyd abba! Ő a legjobb barátom. – De azért keress meg hamarosan. Veled akarok lazulni.

– Naná! – válaszoltam.

Összeütöttük az öklünket, aztán elváltak útjaink. Az volt a helyzet, hogy kezdtem belefáradni a lányokkal való csókolózásba, és szerintem ez velük szemben sem volt túlságosan fair. Ráadásul Bentley jó fej volt. Nagyon vicces volt, imádta a focit, mint mi, és... nos, ránézni sem volt rossz.

Bentley-t a hátsó udvaron lévő tábortűznél találtam.

– Hé, haver! Mizu? – kérdezte, amikor meglátott. Ugyanúgy összeütöttük az öklünket, ahogy Cadennel is.

– Kösz, hogy meghívtál!

– Kösz, hogy eljöttél. Hol van az árnyékod? Ti olyanok vagytok, mintha csípőből össze lennétek nőve, vagy mi a szar.

A szememet forgattam. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezt hallottam, és kétlem, hogy ez lenne az utolsó. – Abby-t keresi. Csináljuk a magunk dolgát.

Valami... nem tudtam megmondani, hogy mi, de Bentley mogyoróbarna szemében valami ismeretlen dolog suhant át. – Király. Akkor ma este mi is összenőhetünk – mondta, és az egész testem belepirult. Kínos volt, de ahogy ezt mondta, párosulva az intenzív tekintetével, lángolni kezdett a föld alattam.

– Innom kell valamit!

Bentley megmutatta, hol van a hordó, amit az idősebbik bátyja szerzett nekünk. Fogtam egy piros poharat, és megtöltöttem.

Úgy látszik, Bentley nem hazudott az együtt lógásról. Egész este együtt voltunk, nevetgéltünk és beszélgettünk másokkal és egymással. Caden számtalanszor megkeresett – Abby és Liz is vele volt –, de én mindig azt mondtam neki, hogy Bentley-vel lazulok, valahányszor megpróbált rávenni, hogy menjek vele. Nem akartam Lizzel szórakozni.

Éreztem, hogy Caden összezavarodott, és talán egy kicsit dühös is volt, de kezdett rohadt nehéz lenni színlelni.

– Gyere velem egy percre – suttogta Bentley a fülemhez közel. A farkam ismét izgalomba jött, és bólintottam.

Bevezetett a házba. A zene hangos volt, és még több ember volt ott, de senki sem figyelt ránk. Felmentünk az emeletre, ahol csendesebb volt.

– Azt hittem, azt mondtad, hogy tilos ide feljönni – viccelődtem.

Bentley összevonta a szemöldökét. – Igen, de ez az én házam. – Egy szobához vezetett, és amint kinyitotta az ajtót, rögtön rájöttem, hogy az övé. – Szereted a videojátékokat, ugye?

Bólintottam, a nyelvem hirtelen túl nagynak éreztem a számhoz képest, és nehezemre esett beszélni. Ez... más volt. Nem tudtam, honnan tudtam, de ez más volt.

Két verekedős játékkal játszottunk, a földön ülve a tévé előtt. Végre kezdtem megnyugodni, amikor legyőztem, és azt mondtam: – A pokolba is! Én vagyok kurvára a legjobb!

Rám mosolygott, én visszavigyorogtam, aztán... szent szar, előre hajolt. Bentley ajkai az enyémekhez préselődtek, kissé cserepesek voltak. Elhúzódtam, a szívem a torkomban dobogott.

– Mi vagy te... miért... én nem... – De az voltam. Kurvára az voltam.

A szemei kitágultak, pánikba estek, és mindenhová máshová meredtek, csak rám nem. – Bocsánat. Azt hittem... Nem tudom, miért hittem...

De igaza volt, és én meg akartam csókolni, jobban meg akartam csókolni, mint bármelyik lányt. Ezúttal én voltam az, aki odahajolt, én szorítottam az ajkaimat az övéhez. Messzebbre jutottam, mint ő, nyelvemmel az ajkai szélét cirógattam. Bentley beengedett, és az egész világom szétrobbant.

Ez annyira, de annyira, de annyira jó volt.

Hátradőlt a padlón, én pedig ráfeküdtem. Addig csókolóztunk, amíg az állkapcsom fájt, amíg azt hittem, hogy leégetem magam, és a nadrágomban fogok kirobbanni.

– A? – ...hangzott el egy szobában, amelynek Bentley-n és rajtam kívül üresnek kellett volna lennie, és senki sem hívott így, kivéve...

Legurultam Bentley-ről, ellöktem magamtól – nem zárta be az ajtót? Mi a faszért nem zárta be azt az átkozott ajtót? – hogy meglássam Cadent, aki az ajtóban állt.

Caden tekintete ide-oda vándorolt köztem és Bentley között, mielőtt megállapodott rajtam. Soha nem láttam még ezt a tekintetet a csokoládé szemében. Dühös... zavart... távolságtartó... szomorú.

– Caden – mondtam, és a hangom megtört. A vér a fülembe tódult. Alig hallottam, alig tudtam másra gondolni, mint hogy ez volt az a pillanat. El fogom veszíteni őt. El fogom veszíteni a legfontosabb embert az életemben. Inkább hazudtam volna örökké arról, hogy ki vagyok, ha az alternatíva Caden elvesztése lett volna. – Ez nem az volt... ittam.

– Hé, baszd meg – mondta Bentley.

Caden csak megrázta a fejét, és kisétált.

Eltartott egy percig, mire rájöttem, mi történt. Megcsókoltam az első srácot, és az... csodálatos volt. És most Caden utált engem. Összetörtem és megbántódtam, és... azt akartam, hogy Caden legyen az, akit megcsókoltam. Kedveltem a fiúkat, igen, de Cadent szerettem.

– Sajnálom, Bentley.

Feltápászkodtam, és Caden után rohantam. Már a lépcső tetején voltam, amikor megláttam, hogy elindul kifelé a bejárati ajtón. Ismét utána rohantam, egyenesen a kocsimhoz mentem, a mellkasom összeszorult, a lélegzetem gyors és heves volt.

Ott volt... ott ült a vezetőülésben, homlokát a kormánykeréknek támasztva. Megnyugodtam, próbáltam elhitetni magammal, hogy minden rendben van, mert a kocsihoz ment, hogy megvárjon. Vezetni akart, mert én ittam, ő pedig nem.

Remegett a kezem, amikor kinyitottam az ajtót, és becsúsztam az anyósülésre. – Caden...

– Ne most. – Odadobtam neki a zsebemből a kulcsokat. Beindította a kocsit, és hazafelé tartott.

Meleg vagyok. Meleg vagyok, és szeretlek. Ne hagyj el!

Egész úton hazafelé nem beszéltünk. Caden leparkolt az utcán, a házainktól nem messze.

– Sajnálom – mondtam halkan. – Próbáltam színlelni, de olyan rohadt nehéz volt.

– Mi van? – kérdezte, fájdalom volt a hangjában. – Azt hiszed, érdekel, hogy meleg vagy? Nem, kurvára nem izgat. Én csak... Nem mondtad el. Nem bíztál bennem.

– Bízom benned. Nincs senki a világon, akiben jobban bíznék, mint benned.

– Bentley, nyilvánvalóan. – Olyan méreg volt a hangjában, amit nem szoktam hallani tőle.

– Nem, ez nem igaz. Nem mondtam el neki. Nem tudom, honnan tudta, de tudta. Ő csókolt meg először, és ez olyan jól esett, ahogy a lányokkal való csókolózás sosem. – Lenéztem, tanulmányoztam a kezemet, ahogy az ölemben tördeltem őket. – Féltem, hogy elveszítelek.

– Nem tudok hinni neked, te hülye. – Megpöccintette a fülemet.

– Aú. – Elhúzódtam, de mosolyogtam.

– Soha nem fogsz elveszíteni. Hogy a fenébe nem tudod ezt? Mi... mi vagyunk. Alex és Caden. Ezért nem hiszem el, hogy nem gondoltad, hogy elmondhatod nekem. Nem érdekel, hogy szereted a pasikat. Csak azt akarom, hogy mindig a legjobb barátom legyél. Hogy bízz bennem. Mindig megbízhatsz bennem, A.

A pulzusom ismét hevesen vert, de más okból. Mert igaza volt. Mi voltunk mi. Alex és Caden. A legjobb barátok. Valahogy még többek lettünk. Elkerülhetetlen.

– Bízom. És én mindig a legjobb barátod leszek, Caden.

Megfordultam, hogy ránézzek, Caden tekintete már fogva tartotta a tekintetemet. Ott ültünk, egymást bámulva, az utcai lámpák árnyékot vetettek körénk. Caden megcsóválta a fejét. Sötét szemöldökét összevonta, mintha engem tanulmányozna, próbálná megállapítani, hogy van-e bennem valami, ami más. Végigsimított a csokoládészínű haján, ami tökéletesen illett a szeméhez.

– Kedveled Bentley-t? – kérdezte végül.

Megvontam a vállam. – Nem tudom. Jó érzés volt megcsókolni őt. Neked tetszik Abby?

Megvonta a vállát. – Nem tudom. Jó volt vele csókolózni.

Nevettünk.

Aztán még beszélgettünk egy kicsit, és megígérte, hogy nem mondja el senkinek –, hogy a saját feltételeim szerint fogok előbújni. Ezután a házamhoz hajtott, és leparkolt. Ideges voltam, amikor a szobámba értünk, de miután mindketten sorra használatba vettük a fürdőszobát, és én bemásztam az ágyba, Caden mögém bújt.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

Caden halkan megszólalt. – Ígérj meg nekem valamit... soha többé nem fogsz hazudni nekem, és, hogy mindig a legjobb barátok maradunk, bármi történjék is. – Volt valami szomorú a hangjában, amit nem értettem. Caden jól tudott poénkodni, de nem mindig volt jó abban, hogy elmondja az embereknek, hogy mit érez valójában. Velem azonban mindenkinél jobban tudott bánni, és ez mindig is a mi helyünk volt. Az évek során számtalanszor megkért, hogy ígérjek neki valamit, amíg ebben az ágyban feküdtünk.

– Nem fogok hazudni neked, és igen, mi mindig mi leszünk.

– Ja, és tartsd meg magadnak azt a nagy merevedést, amit az előbb láttam. Komolyan, ember, neked volt a legnagyobb dudor a nadrágodban, amit valaha láttam. Te tényleg igazán, igazán meleg vagy, ugye?

Ezúttal megpöccintettem a fülét. – Kapd be. Az én merevedésem nem akar tőled semmit, és te csak féltékeny vagy, hogy nagyobb, mint a tiéd. És... igen, tényleg igazán meleg vagyok.

Nevetésben oldódtunk fel, és amikor megnyugodtunk, Caden azonnal elaludt.

Ébren feküdtem, és az igazságra gondoltam, hogy még mindig hazudok Cadennek, mert szerelmes vagyok belé, és soha, de soha nem mondhatom el neki.

Első fejezet

Alex

 

Fordította: Aemitt

 

Huszonnyolc évesen

 

– Nem hiszem el, hogy megházasodsz – mondta Caden, miközben az italát kavargatta a pohárban. Még csak reggel kilenc óra volt, ami, ha engem kérdezel, kicsit korai volt a whiskyhez, de Caden furcsa volt, mióta Vegasba értünk. Igazából nem ez volt a teljes igazság. Caden már hónapok óta furcsa volt. Valami történt vele, de az életem árán sem tudtam rájönni, hogy mi az. Valahányszor megkérdeztem, mindig azt mondta, hogy jól van, csak rosszkedvű, vagy azzal ugratott, hogy megházasodom, és elhagyom őt, hogy heteronormatív életet élhessek a férjemmel, és nem kellett volna lázadnom a rendszer ellen, amely azt mondja, hogy meg kell házasodnunk, meg kell állapodnunk, két és fél gyereket és egy fehér kerítést kell szereznünk?

– Leszarom ezt a mesebeli szarságot, A. Lehetnénk csak mi ketten. Maradhatunk szinglik és szórakozhatunk, miközben végigkeféljük az életünket.

Bár eléggé élveztem a dugást, nem ez volt minden, amit akartam az élettől. Mindig is az a típus voltam, aki meg akart házasodni. Nem voltam biztos a gyerekvállalásban, de még volt időm, hogy ezt kitaláljam.

Tetszett az ötlet, hogy munka után minden este hazamenjek valakihez. Hogy a tévén veszekszem, hogy azt mondom valakinek, hogy ellopta az összes takarót éjszaka, és hogy azt mondom a miénk, nem csak az enyém.

Persze mindig is ezt szerettem volnaCadennel, de huszonnyolc évesen már ideje volt, hogy ne reménykedjek abban, hogy egy nap rájön, hogy biszexuális és őrülten szerelmes belém. És még ha így is lenne, ami nem így volt, Caden nem vágyott a házasságra.

– Én sem hiszem el, hogy megházasodom – válaszoltam végül. A vegasi szállodai lakosztályom erkélyén álltunk, ahol Jackkel össze fogunk házasodni. Jacknek saját szobája volt, ami talán egy kicsit furcsa volt, de nem idegesítettem túlzottan magam a miérteken.

– Biztos, hogy ezt akarod? Úgy értem, csak hat hónapja ismered ezt a srácot. Kurvára nem hiszem el, hogy mindössze három hónap után megkérte a kezed. Valószínűleg egy pszichopata. Ha feldarabol álmodban, A, szétrúgom a segged.

Elnevettem magam. – Ha feldarabol álmomban, akkor halott leszek.

– Ezért leszek rád mérges. A legjobb barátod nélkül nem lehet elmenni és megöletni magad. Nekünk kellene azoknak lennünk, akik százévesen még mindig a legjobb barátok, és azért veszekszünk, mert a földön hagytad a botodat, én meg megbotlottam benne.

Nem tudtam megállni, hogy ne kuncogjak megint. Kibaszott Caden. Mindig meg tudott nevettetni. – Szóval százévesen még mindig szingliknek kellene lennünk?

– Lehetőleg igen. Most már érted a lényeget.

– Igen, de elfelejted... én akarom ezt az egész boldogan, amíg meg nem halok dolgot. Mint, ami köztünk van, csak szexszel és valakivel, aki meleg. Ez tényleg mind a te hibád. Ha meleg lennél, minden tökéletes lenne.

Arra számítottam, hogy legalább egy kuncogást kiérdemlek Cadentől, de nem így történt. Ehelyett lenyelte a maradék whiskyt, és azt mondta: – Tudom, hogy azt a mesebeli boldogságot akarod, A.

És ő nem akarta.

És ő heteró volt.

És nem volt szerelmes belém.

Ezért is léptem tovább.

– Biztos vagy benne, hogy ez a srác nem akar feldarabolni és a fagyasztóba dugni?

– Elég biztos vagyok benne.

– Mert akkor meg kell ölnöm, és nem akarok börtönbe kerülni. Ahhoz túlságosan el vagyok kényeztetve.

Igen, valóban, el volt. – Szólíthatod a nevén, tudod? – Caden ritkán tette ezt. Valójában nem jöttek ki túl jól Jackkel. Jack úgy gondolta, hogy Caden egy pöcs, és a helyében valószínűleg én is így gondolkodnék. Caden mindig szívta a vérét és piszkálta. Ráadásul Jack azt gondolta, hogy Caden titokban szerelmes belém, pedig tudtam, hogy nem. Ha így lenne, több mint elég ideje lett volna rá, hogy tegyen valamit – tizenkét teljes év, hogy pontos legyek. Arról nem is beszélve, hogy egyszer részegen elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Soha nem beszéltünk erről, de Caden tudta. Ha ő is így érez, tudta, hogy csak ki kell mondania, és az övé leszek.

Figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet Jack nevével kapcsolatban, Caden kijelentette: – Vegasban házasodni, ez nem te vagy. A seggfej még ezt sem tudja.

Felvontam a szemöldökömet. – Te a leendő férjemről beszélsz. – Bár igaza volt. Soha nem választottam volna a vegasi esküvőt. De mivel csak három hónap telt el az eljegyzés és az esküvő között, nem sok időnk maradt arra, hogy otthon találjunk helyszínt. Jack úgy szerette Vegast, ahogy én soha nem szerettem.

– Látod? Már unalmasabbá tett téged. Nevetnél, ha bárki mást leseggfejeznék.

Sóhajtottam, mert tudtam, hogy itt többről van szó, mint, amit Caden elmondana. – Nem fogsz elveszíteni, Caden. Nem számít, hogy mi történik. Mindig is mi leszünk. – Ahogy a szülei veszekedtek, az elbaszta őt. Ráadásul sokkal érzékenyebb volt, mint amennyit mutatott magából. Nem szeretett túl közel kerülni, mert félt, hogy elveszíti, ami fontos neki. Én voltam a kivétel a szabály alól – kétéves korunk óta közel álltunk egymáshoz, így nem volt más választása.

– Pff! Tudom – válaszolta, majd megpróbált inni egyet, mielőtt rájött, hogy a pohara üres.

Az igazság az volt, hogy szerintem Caden egyáltalán nem tudta.