4.-5. Fejezet

 

Negyedik fejezet

Caden

 

Fordította: Aemitt

 

Ölj meg most!

A fejem lüktetett, és még ki sem nyitottam a szemem. Egészen biztos voltam benne, hogy nem akarom, és egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy képes lennék rá. Csak azért tudtam, hogy élek, mert úgy éreztem, mintha meghalnék, és úgy gondoltam, ha valóban halott lennék, nem érezném.

Mellettem mély, férfias nyögés hallatszott, amit bárhol felismernék. Legalább nem én voltam az egyetlen, aki szarul érezte magát.

– Ölj meg most – morogta Alex, a hangja érdes volt, mint a csiszolópapír.

– Szó szerint ugyanezt gondoltam én is. – Kinyitottam a szemem. Valamikor lerúgtam magamról a takarókat, mert mindig ezt műveltem. A fekete boxeralsó volt rajtam, amit előző este viseltem, és semmi más.

– Utálom, amikor a padlóra lökdösöd a takarókat. – Alex utánuk nyúlt, és észrevettem, hogy ő is alsónadrágban van. Neki alsónadrágja volt, ez a rövidnadrág és a boxeralsó keresztezése – és sokkal rövidebb, mint az enyém, ami combközépig ért. Amikor előrehajolt, láthattam a feneke domborulatának tetejét. A hátán lévő izmok megmozdultak, és aztán visszafeküdt.

Elrántottam a tekintetemet, mert... nos, mert nem kellett volna így néznem, és nem voltam benne egészen biztos, hogy miért tettem.

– Meleg van, A. És én melegben alszom. Ezt te is tudod.

– Igen, de én nem, akkor miért veszed el tőlem?

Próbáltam egy frappáns válasszal előállni, de nem jutott eszembe semmi. – Túl másnapos vagyok ahhoz, hogy gondolkodni tudjak. Istenem, pisilnem kell. – Kibújtam az ágyból... a nászutas lakosztályból – mert a következő egy héten így fogunk hemperegni –, és bementem a fürdőszobába.

Az ajtót félig betoltam, csak pár centire hagytam nyitva, amíg kihalásztam a farkamat, és elengedtem magam. – Ó, Istenem! Van valami olyan csodálatos, mint a reggeli első pisilés?

Alex horkantva nevetett. – Készítsek egy listát?

– Vagy nem vehetnéd ennyire szószerintinek a dolgot.

– Vagy nem vehetnéd ennyire szószerintinek a dolgot – gúnyolódott. Alapvetően tizenkét évesek maradtunk lélekben, és ezt imádtam.

Befejeztem és megmostam a kezem, mielőtt befelé indultam, és újra mellé dőltem az ágyra. – Annyit ittam. Nem emlékszem semmire a hotel elhagyása után, mert a lehető legtöbb helyen akartunk inni.– Egészen biztos voltam benne, hogy ennek egy része azért volt, mert Alex szomorú volt. Igen, az, hogy nem ment hozzá SeggfejJackhez, jó döntés volt – úgy tűnik, mindkettőjük számára. Alex nem volt szerelmes belé, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy eljegyezve jött Vegasba, és úgy tervezte, hogy házasan távozik, ez pedig nem történt meg. Itt ragadt, hogy a nászútjára a heteró legjobb barátjával menjen, aki nyilvánvalóan kurva jó fej volt, de megint csak nem úgy, ahogyan tervezte.

– Igen... én is. Istenem, a legfurcsább álmaim voltak... mintha bevillant volna, hogy összeházasodunk, csakhogy nem a kiválasztott helyen volt, és Jack arctalan volt. Bár őrült esküvő volt... emlékszem, hogy sokat nevettem, aztán... bassza meg, azt hiszem, sírtam...? Aztán veled ünnepeltem... és ölelkeztünk, és egyszerre sírtunk és nevettünk... Ezek mind homályos villanások a fejemben.

Ásítottam és lehunytam a szemem, még mindig szarul éreztem magam. Hason feküdtem, fejem a karomon, és őt néztem. Alex a hátán feküdt, a plafont bámulta, a takaró a derekáig ért. Borotválkoznia kellett volna, de valahogy szerettem, amikor borostás volt. Idősebbnek tűnt tőle, mint én.

– Logikus, tekintve, hogy tegnap kellett volna megházasodnod. – Kinyújtottam a kezem, a mellkasára tettem, a hüvelykujjammal végigsimítottam a bőrén. – Jól vagy? Tudom, hogy ez nem lehet olyan könnyű, mint amilyennek próbálod beállítani.

Alex az oldalára gurult, így a kezem leesett róla. Hiányzott az érintés, ami kurvára furcsa volt, de aztán a tekintete fogva tartott, és ez ugyanolyan megnyugtató érzés volt. Talán nem ő volt az egyetlen, aki érzelmi válságon ment keresztül. Nem kellett volna, de én is szenvedtem, mert... mert azt hittem, hogy elveszítem őt. Hogy nem én leszek többé a legfontosabb személy az életében. Talán ez önzőség volt, de az emberek néha önzőek. Ez normális volt, és bárki, aki mást tettetett, hazudott magának.

– Igen, jól vagyok. A dolgok úgy vannak, ahogyan lenniük kell. – Egy apró mosolyt villantott rám, aztán kigurult az ágyból. – Nekem is pisilnem kell.

– Rendelek reggelit – mondtam, miközben néztem, ahogy elmegy, és a fenébe is, az az alsó kurva rövid volt.

Megittunk egy csomó vizet és kávét, bevettünk fájdalomcsillapítót, és alsóneműben reggeliztünk az ágyban. A repülős dolgokkal volt egy kis káosz, mert SeggfejJack nem mondta le a jegyét. Szerencsére nem volt tele a járat, így tudtam jegyet szerezni, Alex pedig helyet cserélt, hogy mellettem üljön.

A zuhanyzás után újra valamivel emberibbnek éreztem magam, és elkezdtem a cuccaimat a bőröndömbe dobálni.

– Jézusom, Caden. Hogy nézel ki ilyen jól, amikor minden nap elmész otthonról? Még csak össze sem hajtogatod a ruháidat, csak betuszkolod őket.

– Ennyire jó vagyok, bébi – cukkoltam, és rákacsintottam. Ő úgy tett, mintha öklendezne.

Istenem, de szerettem kettőnket együtt.

Alex kijelentkezett a szobából. Autószolgálattal mentünk a repülőtérre, átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, meg minden, és mire észbe kaptam, már a Puerto Vallarta felé tartó repülőn ültünk.

– Megszereztem neked Mike-ot és Ikest a reptéren – mondtam Alexnek. Ők voltak a kedvencei. – Másnaposság után mindig kell a cukor. – Kihúztam a dobozt a kézipoggyászomból. Az ujjam megsimított valamilyen papírt, de nem törődtem vele, elterelte a figyelmemet, ahogy Alex rám nézett és mosolygott. Amikor ezt tette, úgy éreztem magam, mint a világ királya, mint a világ legszerencsésebb embere, hogy engem választott a legjobb barátjának.

– Kösz, haver.

– Nem probléma.

– Volt olyan nyúlós csokidarabos kekszük, amit szeretsz? – kérdezte Alex.

– Nem! Mi a fasz? Nem tudom, mi bajuk van velük. Bojkottálnunk kéne.

– Nevetséges vagy. – Kinyitotta az édességet, odatartotta, és a kezembe öntött belőle, mielőtt maga is evett párat.

– Milyen boldognak tűntök, fiúk – mondta egy nénike a folyosó túloldaláról. Nyolcvanas éveiben járhatott.

– A nászútjára megyünk – mondtam neki.

A nénike a szemöldökét ráncolta. – Miért csak az övé?

– Ó, mert én nem vagyok a férje. A legjobb barátja vagyok. Látja, hozzá akart menni ehhez a másik fickóhoz – aki kedves meg minden, de nem elég jó Alexnek. – Közelebb hajoltam hozzá, és azt suttogtam, de elég hangosan ahhoz, hogy Alex is hallja: – Végig tudtam.

A nénike kuncogott. – Lefogadom, hogy így volt.

– Mindegy, az esküvőt az utolsó pillanatban lefújták. Nem volt olyan drámai, mint a filmekben. Biztos vagyok benne, hogy ott mindenki tudta, hogy nem kellett volna megtörténnie. Alex végül rájött.

Alex a szemét forgatta. – Jé, köszi.

– Semmi dráma? – kérdezte a néni. – Azt hiszem, ez jó dolog, de egy kis dráma mindig szórakoztató.

Ez a nénike volt a legjobb.

– Igaz? Ha végigcsinálta volna, valószínűleg én is ezt az utat választottam volna – felálltam volna a szertartás alatt, amikor megkérdezték, hogy van-e valakinek ellenvetése.

– Nem volt szertartás, és ilyen nem igazán fordul elő – mondta Alex.

– Az én fantáziámban igen, köszönöm szépen.

Alex felvonta a szemöldökét. – Arról fantáziáltál, hogy tiltakozol a házasságom ellen?

Hoppá. A francba. – Csak mert ismerlek. – Új barátom felé fordultam. – Szóval nem voltak nagy igenek, és úgy döntöttünk, hogy együtt megyünk a nászútjára. Én Caden vagyok, ő pedig Alex.

– Én Gladys vagyok. És úgy hangzik, hogy minden úgy alakult, ahogy kellett.

– Egyetértek. Kér egy kis Mike and Ikes-t? – kaptam ki Alex kezéből a dobozt.

A nénike megrázta a fejét. – Beleragadnak a fogaimba.

Ettem még egy keveset, és visszaadtam Alexnek. – Egyedül utazik? – Alex mindig azt mondta, hogy még sosem találkoztam idegennel. Hogy mindenhol találok barátokat. Mindketten sokat megtudtunk az emberekről, azzal, hogy én csevegtem, amit ő Caden véletlen beszélgetéseinek nevezett.

– Igen. Független nő vagyok – elmosolyodott. – És örülök... hogy az esküvőre nem került sor. Nem mindenkinek van választása, vagy nem mindenki olyan szerencsés, hogy megtalálja azt a személyt, akit neki szántak, és még ha meg is találja, nem mindig kapja meg. Nekem nem jött össze életem szerelme... Harrynek hívták. Az apja az enyémnek dolgozott. Különbözőek voltunk, és akkoriban ezek a különbségek többet számítottak, mint most – gazdaságiosztály és hasonlók. Az én családom jómódú volt, az övé nem. A szüleim rajtakaptak minket együtt, és kényszerítettek, hogy szakítsak vele. Teljesen összetörtem, de... a magamfajta lányok akkoriban nem szegültek ellen a szüleiknek.

– Egy... helyzetbe kerültem, ha érted, mire gondolok. Még a szakításunk előtt történt. Együtt akartunk megszökni. Összepakoltam egy táskát, és elmentem elé, de Harry nem jött el. Elütötte egy autó, és nem élte túl. Majdnem belehaltam. – Kitörölt egy könnycseppet a szeméből. – Mindenesetre a szüleim el akartak küldeni, hogy foglalkozzak a helyzetemmel, és én el is mentem, de nem tettem azt, amit akartak. Egyedül neveltem fel a kislányunkat, és mindent elmondtam neki az apjáról.

– Jézusom. – Nem tudtam elhinni, amit elmondott.

– Nagyon bátor volt – mondta neki Alex. – Ez annyira ijesztő és nehéz lehetett.

– Az volt, de nem akartam odaadni a gyermekemet, ezt a tökéletes kis embert, aki részben Harry, részben én voltam. Büszke lett volna rám.

– Igen – mondtam neki. – Az lett volna.

– Mindegy, a lényeg, hogy mindezt megosztom veled: soha ne elégedj meg a rossz emberrel. És ha megtalálod az igazit, kapaszkodj, amilyen erősen csak tudsz. Ne hagyjátok, hogy bármi közétek álljon. Ha Harryvel már az elejétől fogva erősebbek lettünk volna, vagy hamarabb leléptünk volna, boldog életünk lett volna együtt. Ti ketten kapaszkodjatok egymásba.

Nem vettem a fáradságot, hogy kijavítsam, hogy emlékeztessem, hogy csak barátok vagyunk. Úgy éreztem, mintha leértékelném azt, amit megosztott velünk. – Én nem megyek sehova. Itt ragadt velem – kötekedtem.

Alex hangja komolyabb volt, amikor azt mondta: – Én sem megyek sehova.

Bólintott, odanyúlt hozzám, és megszorította a kezemet. – Akkor hagylak titeket, fiúk. Szükségem van egy kis szunyókálásra.

– Mindkettőnknek. – A nénike lehunyta a szemét, én pedig Alex vállára hajtottam a fejem, és ugyanígy tettem.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy felébresztett, mert leszálltunk. – Hűha... nem hiszem el, hogy végig aludtam.

Alex felvonta a szemöldökét. – Komolyan?

– Oké, talán mégis.

Miután leszálltunk, elbúcsúztunk Gladys-től, majd felkaptuk a csomagjainkat. Nem volt a legmegfelelőbb ruhatáram Puerto Vallartához, de majd megoldom.

Odakint egy öltönyös férfi egy táblát tartott a kezében: Alex és Jack. Bosszúság döfött belém, bár semmi okom nem volt rá, hogy így érezzek. Nem mintha a fickó tudta volna, hogy nem házasodtak össze.

– Helló! Mi vagyunk azok. A férjem és én – mondtam neki. Anélkül, hogy ránéztem volna, tudtam, hogy Alex a szemét forgatta.

– Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket! – Fogta a csomagjainkat, és betette a csomagtartóba, majd kinyitotta nekünk az ajtót.

– Olyan extra vagy ezen az úton – cukkoltam Alexet a puccos járgány miatt. Általában csak taxit fogtunk vagy valami hasonlót.

– Fogja be, Mr. Bailey.

– Hé, ki mondta, hogy felvesszük a vezetéknevedet? Kötőjellel kell majd írnunk. Hill-Bailey.

– Vagy Bailey-Hill – vágott vissza Alex.

– Ó, Istenem! Olyan válogatós vagy.

Alex felnevetett.

Nem volt túl messze az üdülőhely. A sofőr szinte végig velünk beszélgetett, én pedig folytattam a színjátékot, hogy Alex és én házasok vagyunk.

Amikor megállt az üdülőhelynél, kiszálltam, és növekvő izgalommal, csodálattal fogadtam a közvetlenül a hihetetlenül fehér homokon és kék vízen álló, hatalmas épületet. Nagy volt a nyüzsgés, rengeteg ember sétálgatott, és az emberek alatt férfiakat értettem, akiknek többsége félmeztelen volt. Alex mini-nadrágja fel sem ért ezekhez a Speedosokhoz képest.

– Menjünk, férjem – kacsintottam, és Alex engedett nekem, ahogy gyakran tette.

Bejelentkezett a szobába, amely az ő nevén volt. Amikor a pultos férfi végzett, azt mondta: – Gratulálok az esküvőhöz. Remélem, te és Jack jól fogjátok érezni magatokat itt.

Csak nekem tűnt úgy, vagy tényleg flörtölt velünk? Ahogy a tekintete ide-oda csapongott, biztos voltam benne, hogy igen. – Valójában Caden vagyok. Az utolsó pillanatban dobta a másik srácot, és hozzám jött. – Nem akartam, hogy egész héten Jacknek szólítsanak.

– Jézusom, Caden – Alex felnyögött, mire a férfi felnevetett.

– Ó, ti ketten nagyon viccesek vagytok. Ez nagyon nyilvánvaló. Ha bármire... bármire szükségetek van, nyugodtan kérjetek engem, Armandót. – Egy névjegykártyát nyújtott felém, de Alex elkapta.

– Köszi – mondtam –,de engem csak ő érdekel. – Játékos akartam lenni, de nem akartam senkit sem megvezetni.

Alex elrángatott magával. – Még csak nem is vagy meleg, vagy elfelejtetted?

– Ezért mondtam neki, hogy csak rád figyelek. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy lehet valami.

– Igen, de most már valószínűleg azt is hiszi, hogy velem sem lehetséges.

– Várj – megálltam. – Már most úgy tudják, hogy nászúton vagy itt.

– Nem kell ezt a történetet tovább folytatnom.

– A nászutunkon fogtok összejönni? – Kérdeztem, és ez jobban bántott, mint amennyire jogom lett volna.

– Ez nem igazán a mi nászutunk, Caden.

Igaza volt. – Igen, de ez a mi nyaralásunk. Azt hittem, ez lesz Alex és Caden ideje.

– Akkor is ezt mondanád, ha egy félmeztelen nőkkel teli üdülőhelyen lennénk?

– Mindegy. Ennek semmi köze ehhez. –Egy fasz voltam, és ezt tudtam.

Nem beszéltünk, amikor a lift felvitt minket a legfelső emeletre, nem beszéltünk, amikor végigsétáltunk a folyosón a nászutas lakosztályig, amelyről kiderült, hogy kibaszottul hihetetlen. Az egyik fal csak üvegből volt, és az óceánra nézett. Az ágy hatalmas volt, és az ablakok mellett egy pezsgőfürdő is volt a szobában.

Alex ledobta a táskáját, és a fürdőszobába indult, de én kinyújtottam a kezem, és megragadtam a csuklóját. – Hé... nem akartalak felbosszantani. Nem akarom félvállról venni a dolgot. Én csak... – Tényleg azt hittem, hogy el fogom veszíteni, hogy megváltoznak a dolgok, hogy el fog hagyni. Nagyobb szükségem volt erre a vele töltött időre, mint amennyire szerettem volna magamnak bevallani.

– Tudom – mondta anélkül, hogy befejezhettem volna.

– Rendben vagyunk?

– Mi mindig rendben vagyunk.

Elengedtem, ő pedig bement a fürdőszobába, hogy elvégezze a dolgát. Leültem az ágyra, és elkezdtem elővenni a holmimat a kézipoggyászomból, amikor megláttam egy manilai borítékot. – Mi a fene? – suttogtam.

– Ide teszem be, A. Az összes cuccunkat, hogy biztonságban legyenek. Örökre meg fogom tartani.

Ráncoltam a homlokom a furcsa... emlékvillanásra? Álom? Nem, egészen voltam biztos benne, hogy emlék volt.

Éppen akkor nyitottam ki a csomagot, amikor Alex kijött a fürdőszobából.

– Mi az? – kérdezte, miközben tágra nyílt szemmel bámultam a papírt. – Hé, mi az? – kérdezte újra, hangjában tisztán hallatszott az aggodalom.

Volt benne valami más is, és kiráztam... két aranygyűrű. – Ööö... emlékszel, hogy azt álmodtad, hogy esküvő volt?

– Igen...?

– Hát, volt. – Letettem a papírt az ágyra. – Úgy látszik, egész nap nem hazudtam senkinek. Tényleg nászúton vagyunk, Alex Bailey-Hill.

Ötödik fejezet

Alex

 

Fordította: Aemitt

 

– A kurva életbe, azt hiszem, mindjárt hányok – mondtam, miközben a házassági kivonatot néztem, amit Caden kezéből ragadtam ki.

– Hé! Nem is olyan rossz, ha hozzám jöttél!

– Te jó ég! Tényleg megsértődtél, hogy idegösszeomlást kapok amiatt, hogy a férjed vagyok? Nem úgy értettem, de elfelejtettél itt egy apró részletet, Caden? Te nem vagy meleg! – Vagy szerelmes belém, de ezt a részt kihagytam.

– Hát, tudom, de rólad van szó.

Hátrahajtottam a fejem, és vettem egy pár nyugtató lélegzetet. Néha kimerítő volt. – És? Én meleg vagyok. Te heteró vagy. Tudom, hogy te nem tervezed, hogy megházasodsz vagy ilyesmi, de én igen. Mindig is erre vágytam. Számomra ez nem vicc. – Megfordultam, néhány lépést eltávolodtam tőle, remélve, hogy nem vette észre az őszinteséget a hangomban, hogy nem tudja, hogy nem csak arra gondoltam, hogy egy férfihoz megyek hozzá, hanem arra, hogy ő hozzá megyek hozzá.

– A francba. Igazad van. Sajnálom. Nem gondoltam komolyan. – Odasétált hozzám, és a tarkómra tette a kezét. – Majd kitalálunk valamit – mondta Caden, és közelebb húzott, hogy a homlokunk összeérjen. – Majd kitalálunk valamit, oké? Majd érvénytelenítjük, ha hazaértünk. Utána kell néznem, milyen irányelvek vonatkoznak rá, de most... Puerto Vallartában vagyunk... a nászutunkon. Baráti vakáción? Baráti nyaraláson?Barátokakikházasokutunkon? Akárhogy is akarod hívni. A te döntésed. Elfogadom. Én csak jól akarom érezni magam veled.

A leheletének gyümölcsös illata volt, mint a Mike and Ikesnek, és a fenébe is, ha nem vágytam egy kis kóstolóra. – Én is jól akarom érezni magam veled.

– Akkor egyelőre hagyjuk. – Elengedte a kezét, és visszahúzódott.

– Meglepően nyugodt vagy ahhoz képest, hogy sosem tervezted, hogy megházasodsz. Emlékszel valamire az egészből? – Sokat ittunk... számos helyen. A dolgok igazán homályosak utána, de én csak az álmomra tudtam gondolni. Az arctalan férfi, akihez hozzámentem... az ölelkezés, a sírás, a nevetés és... a boldogság. Vajon tényleg így történt?

– Mert nem tűnik másnak a megszokottnál, mert rólad van szó. Veled mindig könnyűek a dolgok. Mi csak...

– Mi vagyunk – fejeztem be helyette.

– Pontosan. Azt hiszem, nem igazán érdekel, hogyan történt. Úgy értem, nyilvánvalóan berúgtunk és összeházasodtunk. Nem sok mindenre emlékszem a tegnap estéből azon kívül, hogy jól éreztem magam, és boldog voltam.

– Én is boldog voltam – válaszoltam.

– Kössünk egy egyezséget: a való élet itt nem számít. Nem aggódunk a munkahelyek, a válások vagy a SeggfejJackmiatt. Csak Alex és Caden. Minden problémás dolgon agyalhatunk, ha hazaérünk.

Olyan könnyűnek hangzott, amikor kimondta, valószínűleg azért, mert neki is könnyű volt. Ez csak egy kis csöppség volt az életében; nem jelentett semmit. Számomra ez volt az, amiről álmodtam. Mindig is azt akartam, hogy Cadent a férjemnek hívjam. De aztán valamiért Gladysre és Harryre gondoltam, majd azt mondtam: – Igen, oké.

– Ez az. Látod? Jól fogunk szórakozni ezen a héten. A paradicsomban vagyok a kedvenc emberemmel a világon.

Jézusom, hogy mondhatott ilyeneket, hogy érezhetett ilyeneket, és hogy nem szerethetett úgy, ahogy én szerettem őt? Hogy nem látta, hogy milyen tökéletesek vagyunk együtt? – Szerencséd volt, hogy megkaparinthattál magadnak egy ilyen pasit, mint én. Én viszont itt ragadtam veled.

– Mindig a golyóimat rángatod.

Sok mindent akartam csinálni a golyóival. A legtöbbjükhöz kellett a szám és a nyelvem is. Egyikben sem szerepelt, hogy szétrúgjam őket... talán egy golyót, de ő nem erre gondolt.

Pontosan ez volt az a fajta dolog, amire nem kellett gondolnom.

– Gyerünk – mondta Caden. – Szedjük össze magunkat. Ma este elviszlek vacsorázni. Ez a legkevesebb, amit tehetek, miután becsületes embert csináltam belőled.

Nem vettem tudomást a nevetséges megjegyzéséről. – Jézusom, ez legális? Tényleg házasok vagyunk?

Caden megvonta a vállát. – Azt hiszem, igen.

– Most már tényleg az enyém vagy? Senki sem vehet el téged tőlem? – Caden ujjai végigsimítottak az arcomon...

Hűha. Mi a fene volt ez?

– De emiatt ne stresszelj, emlékszel? – Caden folytatta, nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, mi zajlott a fejemben – az összekuszálódott emlékek, amikről azt hittem, hogy álom, de nyilvánvalóan az esküvőnk volt. És Caden megkérdezte, hogy tényleg az övé vagyok-e? Azt hitte, hogy valaki el akar venni tőle?

Azt mondtam: – Ugye tudod, hogy bármi is történik, soha semmi nem állhat közénk? Még akkor sem, ha találkozom egy másik sráccal?

Forgatta a szemét. – Nem mondod. – Ezután megpróbált elsétálni, de ezúttal megragadtam, ahogy korábban ő is tette velem.

– Komolyan mondom, Caden. Soha. – Mert amilyen beképzelt volt, nem tudtam, hogy valóban elhiszi-e ezt.

– Én is – válaszolta, és... mikor kerültünk ilyen közel egymáshoz? Elég közel ahhoz, hogy érezzem a leheletét az arcomon, a teste melegét, ami az enyémhez olvadt máshol is, mint ahol az ujjaim a csuklója köré kulcsolódtak...

Megsimítottam a hüvelykujjammal a pulzusát, a férjem pulzusát...

Ostobaság és veszélyes volt így gondolni rá. Csak arra készültem, hogy összetörje a szívem, de olyan átkozottul jó érzés volt, hogy nem tehettem róla.

– A?

– Igen?

– Te remegsz.

Tényleg? Nem is vettem észre.

– Eleget ettél ma? Nem sokat reggeliztél, aztán csak az édességet etted. Sietnünk kell, hogy egy kis ételtjutassunk beléd.

Caden visszahúzódott, mintha az éhségnek bármi köze lenne ahhoz, ahogyan éreztem magam, hacsak nem azt az éhséget számította, amit miatta éreztem.

Hozzátette: – Előbb te zuhanyozz le, jó? És tessék, fogd az üdítőmet, és igyál belőle.

– Nem vagyok gyerek, és jól vagyok, haver.

– Sokat ittál tegnap este. Az felborítja a dolgokat a testedben.

Annak, hogy hogyan éreztem magam, semmi köze nem volt ahhoz, hogy mennyire berúgtam tegnap este. Nem, ahhoz volt köze, hogy őrülten szerelmes voltam a férjembe, aki nem így látott engem. Mégis ittam pár kortyot, csak hogy boldoggá tegyem, aztán úgy néztem rá, hogy reméltem, azt sugallja: Most boldog vagy?

– Igen, most nagyon boldog vagyok.

– Tűnj el a fejemből.

– Ne légy már ilyen egyszerű.

Jézusom, ez az ember. Felkaptam a ruháimat meg a piperecuccaimat, és bezárkóztam a fürdőszobába. Caden férje voltam. Alex Bailey-Hill voltam. Nos, technikailag nem, tekintve, hogy a hét után már nem leszek házas, de mégis, ha erre gondoltam, akkor kurva jó érzés volt.

Arra gondoltam, hogy kiverem a zuhany alatt. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy ezt Cadenre gondolva tettem, de most rosszul éreztem magam. Férjhez mentem hozzá, és ő érvényteleníteni akarta a házasságot, míg én szívvel-lélekkel reméltem, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Szóval csak megtisztálkodtam, megszárítkoztam, és felöltöztem. Utánam ment be a fürdőszobába, nem törődve azzal, hogy teljesen becsukja az ajtót. Soha nem tette, amikor csak mi ketten voltunk. Caden nem szégyellte a testét, nem mintha kellett volna, és soha nem érezte magát kényelmetlenül, ha meztelenül volt mellettem, mint néhány heteró srác. Nem mintha szokásunk lett volna – és a legtöbbször csak a gimnáziumi sport események után vagy ha közös zuhanyzásról volt szó a főiskolán –, de mégis, imádtam, hogy nem érezte magát furán, ha rólam volt szó.

Neki tovább tartott elkészülni, mint nekem. Mindig is így volt, és mindig is így lesz. Végül egy zsálya zöld rövidnadrágban és egy szűk pólóban jött ki, amely a mellkasán és a karján is feszült.

– Ugye tudod, hogy ezen a héten sokan fognak rád hajtani?

– Megmondom nekik, hogy jobb, ha békén hagynak, különben a férjem szétrúgja a seggüket.

Felnyögtem. Bassza meg! Meg akart ölni.

– Mi van? – kérdezte Caden.

– Semmi. Menjünk. – Felkaptam a kulcsot a pultról, és az ajtó felé indultam.

– Nem kéne felvennünk a gyűrűket?

Megálltam félúton, és meglepődtem, hogy nem estem el. – Miért tennénk?

– Mert állítólag nászúton vagyunk? Mert azt fogom mondani, hogy te vagy a férjem, amikor az összes pasi egy darabot akar belőlem, mert ki hibáztatná őket?

A szememet forgattam. – Nem kell viselnünk a gyűrűket.

– Csak viseljük a gyűrűket.

– Nem.

– De igen.

– Nem.

– De.

– Rendben. – Kinyújtottam a tenyeremet, mintha ez olyan nehéz lenne, és a világon semmit sem akarnék kevésbé, mint hogy hozzámenjek.

– Részegen szar az ízlésünk – nyújtotta oda az egyiket Caden.

– Biztos vagyok benne, hogy nem volt sok lehetőségünk, mivel, tudod, az utolsó pillanatban volt, meg minden.

– De azért kaptunk összeillő darabokat. Milyen aranyos.

– Valami komolyan nem stimmel veled. – Felcsúsztattam az egyszerű karikagyűrűt az ujjamra, és néztem, ahogy Caden is ugyanezt teszi. Az érzelmek elszorították a torkomat, a mellkasom fájt a vágytól. Elfordultam, mielőtt Caden meglátott volna.

Az üdülő hatalmas volt, az éttermek mind beltéri, mind kültéri ülőhelyekkel és mindenféle étellel, amit csak kívánhatsz.

Ahogy azt előre gondoltam, sokan figyeltek minket. Még elég korán volt a vacsorához, de az éjszaka és az utazás után mindketten kimerültek voltunk. Rendeltünk sört, steaket és krumplit, és csak... lazultunk. Nem változott semmi sem. Nem volt furcsa, hogy jegygyűrűt viseltünk, és hivatalosan is férj és férj voltunk. Nevettünk és beszélgettünk, mint mindig.

– Mik a terveink erre a hétre? – kérdezte Caden.

– Nem tudom. Amit csak akarsz. Szeretnék úszni, felfedezni, táncolni.

– Feltétlenül táncolni. – Caden imádta. – Van kötélpálya? – kérdezte, és a szívemet megdobogtatta az izgalomtól.

– Igen! Én is ezt akartam, de Jack nem rajong érte, ezért lemondtam róla. – Még sosem voltam kötélpályán, pedig mindig is szerettem volna kipróbálni.

– Csak azért, mert nem tetszett neki, még nem jelenti azt, hogy te nem csinálhattad volna, A.

– Tudom, de ez volt a nászutunk.

Felnyögött. – Ne is emlékeztess rá.

– Tudod, néha szörnyen féltékenynek tűnsz.

– Kapd be, Bailey-Hill. Csak tudtam, hogy nem ő a megfelelő számodra. – A pincér éppen akkor lépett oda hozzánk, és Caden azt mondta neki: – Ez a nászutunk. Azt hiszem, ez desszertet kíván.

Ismertem Cadent, és tudtam, hogy azzal fogja tölteni az átkozott hetet, hogy elmondja az embereknek, hogy összeházasodtunk, és nászúton vagyunk. Egyszerűen csak szeretett így hülyéskedni.

Én pedig valószínűleg egész héten azt fogom kívánni, bárcsak örökké tartana.